Az építés kezdetben rombolással jár
2016. szeptember 13. írta: B_AHA

Az építés kezdetben rombolással jár

Tudnunk kell mit építünk

Hajtós időszakot tudhatok magam mögött.. Munkahelyi kihívásaim és magánéletbeli vállalásaim a legjobb igyekezetem ellenére is olyan hegyként tornyosultak fölém, ami alatt egyre kevésbé tudtam fókuszálni életem küldetésére.

Aztán most szabadságot kaptam magamtól és a sorstól, hirtelen lett időm, hogy azt csinálhassam, ami felé oly erős késztetés hajt.
Most, hogy nem fordulok meg a városban minden nap, legutóbbi kimozduláson furcsa mondanivalóval bírt számomra.
Feltűnt az emberek nyugalma az utcán a város békés moraja között, miközben a nap mosolyogva sugározta kellemes melegét a föld minden teremtményére.

satalok.jpg

Ezt láttam kívül.
Belül pedig a következőt érzem :

noha látszólag nyugalom van a városban és az országban, nagyon kevésen múlik hogy nem tör utat magának a feszültség és engedi szabadjára indulatait az elégedetlenség.

elegedetlenseg.jpeg

Hiszen hiába van jól egy - két ember, akár egy - két millió, ha a többi millióval nincs rendben a kapcsolata.

vita.jpeg

(Az illusztráció a "Bezzeganya" oldalról való)

Az ország nincs jóban a világgal és a világ sincs jóban önmagával.

sziria-legicsapas-1024x576.jpg


Amikor pár éve Izraelben jártam, kísértetiesen hasonló benyomások törtek felszínre bennem, mint manapság itthon.
Béke volt mindenfelé amerre jártam, mégis tapintható volt a nyugalom törékenysége, amelyet állandó katonai készültséggel kivánták fenntartani.

vedelem.jpg


Ez teljesen megszokott és elfogadott állapot abban az országban,, bár támadás nemcsak kívülről érheti őket, hanem belülről is. Nem élnek békében az ország arab lakosságával, sok helyen falat emelnek köréjük,

fal.jpg

ami helyett biztosan létezne emberibb megoldás is.
Haifában jobb a helyzet, ott az arab és zsidó lakosság viszonylagos nyugalomban él egymással. Onnét tudtam, hogy egy üzletnek ki a tulajdonosa , hogy szombaton a zsidó üzletek bezártak a Sabbath miatt, míg az arabok nyitva tartottak.

photo1008.jpg
Ez tetszett. Talán a bahá'i kertek és a Szent helyek kisugárzása tette békülékennyé a szívüket,

photo1356_1.jpg

talán Abdu’l-Bahá munkássága

abdu_l-baha_knighthood_ceremony_1920cc-1.jpg

a huszadik század elején, talán a látogató zarándokok imái, de rám is jótékonyan hatott, hogy nem éreztem feszültséget sétáim során. Persze amikor beléptem a bahá'i szentfoldre,

photo1357.jpg

 

az olyan volt mint a mennyország földi nagykövetsége. Nemcsak a pompázó, virágos, zöld teraszos kertek voltak magukkal ragadók egy egyébként sivár égtájon,

photo1355.jpg

 

hanem a nyugalom mely Isten kertészeiből (sokan hívják így a bahá'i hívőket) oly természetességgel áradt.

photo2005.jpg 

Mindenki arcán ott ragyogott a szívéből kisugárzódó mosoly és a teljes megelégedettségét tükröző béke érzése.

 

photo1808.jpg

photo1806.jpgA képek a bahá'i világ vezető testületének a  választásakor készültek, ahol sok ország képviselője saját nemzeti viseletébe öltözik

A világ egyik legnyugtalanabb részén volt lehetőségem megtapasztalni azt, hogy milyen lesz a jövő társadalmában élni.
Hiszen mindegy volt, hogy a velem szembejövő milyen bőrszínű volt,

photo1799.jpg

vagy a világ mely távoli szegletéből érkezett, bátran hagyhattam személyes dolgaimat, a tárcámat, vagy a telefonomat bárhol a bahá'i szentföld bármely pontján, biztos lehettem benne, hogy később érintetlenül fogom azt találni.


Ilyen jövőre vágyom!


Harmonikus környezetben, békés, nyugodt, boldog emberekkel szeretném elkölteni azt a fennmaradó időmet, ami még ezen a létsíkon számomra kiméretett.
Sajnos a világ most egy kitérőr tesz, mielőtt elérné ezt a magasztos állapotot. Ez a rész nem annyira tetszik. Olyan, mint amikor egy rossz állapotú épületet készülünk újraépíteni.

tanya_eredeti.jpg

A lerombolás most zajlik.

rombolas.jpg

De nemcsak a környezetünket bontjuk le, hanem az emberi, társadalmi kapcsolatainkat is. Erkölcsi szellemi és morális szinten egyaránt. Van aki szereti a rombolást, én azonban most már építeni szeretnék.

epites.jpg

Mégpedig egy olyan társadalmat amelynek jellemzőit fent vázoltam.

tarsadalom.jpg


Ennek megvalósulását nagyon sokan szeretnék, de nem tudják, hogyan tehetnék hozzá ehhez a saját részüket. Mégis a legnagyobb többséget azok alkotják, akik picit belefásultak a létezésbe és vagy már próbálták, de nem sikerült, vagy nem is tudják hogy van lehetőség újraépíteni a társadalom gondolkodását és szerkezetét.
Ha drága édesanyámnak odaadnám a laptopomat,

laptop.jpg

ő azt sem tudná hogy kell bekapcsolni nemhogy használni. Ha mégis megpróbálná, lehet, hogy letörölne ezt azt, vagy addig nyomkodná, amíg lefagyna gép.
Mindez azt jelenti, hogy a számítógép rossz?
Semmiképpen.
Ugyanez a helyzet a világunkra és az emberekre ható törvényekkel is. A tudomány nagyon sok fizikai törvényt felfedezett és beazonosított, amelyeket ismerve és használva új gépeket és fejlesztéseket hozott létre. Ezek a technikai csodák eljuttatták az emberiséget egy nagyon magas fokú fizikai szintre.

technika.jpg

 

tech.jpg


Teljesen biztos vagyok benne, hogy szellemi - lelki - erkölcsi felemelkedésünk is azon múlik, hogy fel tudjuk-e fedezni a világ működését vezérlő egyetemes törvényszerűségeket, amelyek nemcsak az eddig feltárt fizikai szabályrendszerek ismeretét,

pi.jpg

hanem gondolataink és tetteink következményeként mutatkozó ok - okozati összefüggéseket is láttatni tudja majd. Melynek tanulmányozása révén felfelé ívelő korszakba léphet az emberi társadalmakat eleddig meghatározó zárt gondolkodású felfogás.

A magam részéről komoly az elhatározás immár több évtizede, hogy igyekezzek rendszerbe szedni és szemléltetni a világ működését meghatározó komplex vezérlési struktúrát,

rajz.jpg

mely nemcsak a látható világegyetem felépítésére ad magyarázatot, hanem létezésünk alap okára és céljára is. Nem titok, hogy ehhez a legtöbb ihletést a bahá'i irodalomból nyertem,

bahai-konyvek-szent-iratok.jpg

aminek magasztos és gyönyörű, ugyanakkor némiképp szövevényes kifejezésrendszerét igyekeztem a hétköznapi megértés szintjére helyezni.

Létrehoztam egy weboldalt is ebből a célból, amely ugyan zigóta állapotban van ( még nem tud jól szemléltetni), de az összefüggésrendszerekre már szépen rá világít.

webcim.jpg


Kívánom mindenkinek, hogy sikerüljön neki magasabb nézőpontból látni a világot és az abban működő összefüggéseket, hogy végre rendeltetésszerűen használhassuk világunkat, ami által az emberi kapcsolatok is kiteljesedhetnek az őket megillető magasztos állapotra. 


A bejegyzés trackback címe:

https://baha.blog.hu/api/trackback/id/tr3111690591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása